Grandpierre Attilával (csillagász, a VHK zenekar énekese) volt ma egy nagyszerű interjú ismétlése a HírTv-n. Példaértékűnek kéne lennie, annak amit képvisel. Öröm számomra, hogy a Vágtázó Életerő, azaz a VHK (Vágtázó Halottkémek) Idéző Pecsa koncertjük, ami április 25-én volt megtartva, teltházas volt. A közönségben a legfitalabbaktól a legidősebbekig, értelmiségi, zenész és zenerajongókon keresztül egészen meglepő módon látszólag inkább diszkóba elképzelhető emberekig mindenki megfordult. Az interjú eredetileg egyébként a koncert napján készült, még az "Idézés" előtt. Nagyon tetszett a beszélgetés, mert mind a csillagászatban, mind a zenei művészetében párhuzamot von a lét kérdéséről.
Lényegében azt mondta el, hogy az ember kitűzött célja megvalósításának tulajdonképpen nem is a végső cél a lényege, vagyis nem a legfontosabb része. Annál fontosabb, ami a LEGVÉGSŐ CÉL, hogy az örömmel társuljon.
Elmondta, hogy az él, aki valóban életet él. Aki életet él, az pedig birtokában van az önkifejezés képességének, az örülni tudásnak és a harsogó élni akarásnak. Napjainkban az emberek többsége nem rendelkezik ilyen értelemben vett élettel, így ha durván is hangzik, szerinte halottaknak nevezhetjük őket. A Halottkémek név innen jött. A Vágtázó szó pedig a lelki, elméleti vágtázásra utal, egy szabad akaratából szárnyaló erőre.
Csodálatosan felvezette a tárgy-fizika-Istenség közötti kapcsolódási pontokat, és mivel hülyeséget nem akarok írni, először utánanéznék még ennek. Elvileg volt erről publikációja, remélem megtalálom. Egyébként számos, rengeteg fejtegetést, írást meg találhattok csillagászati, Világegyetemes, fizikai és biológiai, történelmi, elméleti, energetikai és lélektani összefüggésekről a www.grandpierre.hu oldalon.
